Egészségvédelem

Védekezés Nyugat-nílusi vírusfertőzés ellen

A nyugat-nílusi vírusra (WNV- West Nile Virus) az 1999-es New Yorkban regisztrált fertőzések kapcsán figyelt fel a világ.

A kórokozót először 1937-ben, Ugandában diagnosztizálták, majd 1950-ben, Egyiptomban okozta az első nagyobb járványt.

Kutatások megerősítették, hogy a vírus behurcolás révén került az Egyesült Államokba, ahol 1999-ben megtelepedett, majd a 2000-es, illetve a 2001-es esztendők során terjedni kezdett az észak-keleti valamint a dél-keleti területeken. Tette mindezt annak ellenére, hogy az éghajlati és környezeti tényezők nem igazán kedvezőek számára, hiszen származásának helyét melegebb éghajlaton – elsősorban mediterrán területeken – feltételezik. A vírusgazdák főképp madarak, az emberre – esetlegesen lovakra – történő átvitel pedig szúnyogcsípés útján történik.

Véradók Világnapja - június 14.

Június 14-ét az önkéntes véradók ünneplésének és köszöntésének szentelik világszerte. Az esemény a „Véradók Világnapja” nevet kapta. Emberek milliói olyan személyeknek köszönhetik életüket, akikkel soha nem találkoznak – akik szabad akaratukból, ellenszolgáltatás nélkül adtak számukra vért. A Föld népességének nagyobbik része azonban nem jut biztonságos vérhez. Évente mintegy 80 millió egység vért vesznek, de ennek mindössze 38% származik a fejlődő országokból, ahol pedig a népesség 82% a él. Ezen túlmenően, nagyon sok országban függnek a betegek családtagjainak vagy barátainak véradásától, és számos helyen a véradók ma is fizetséget kapnak.

A Család Nemzetközi Napja - május 15.

Család sokkal többet jelent, mint egy házaspár gyerekekkel, akik osztoznak a lakáson és a pénzügyi költségvetésen.

Az ENSZ Közgyűlése 1993. szeptemberében május 15-ét A Családok Nemzetközi Napjává nyilvánította. E felhíváshoz csatlakozott hazánk is, mivel a kezdeményezés a figyelmet a családra, a társadalom legfontosabb "intézményére" irányítja.

Energia italok

energiaital

Az energia italok igazi segítségek olyan emberek számára, akik fáradtnak érzik magukat, és több energiára lenne szükségük, ahhoz hogy javuljon a teljesítmény képességük. A gyártók azt is bizonyítják, hogy az energia italoknak semmi féle mellékhatásuk nincs. De vajon igaz ez?

Az energia italok segíthetnek a tanulóknak, az egyetemistáknak főleg vizsgaidőszakban, amikor igen nagy megterhelő szellemi, intellektuális munkát végeznek, továbbá az autóvezetőknek, akik éjszaka utaznak.

Oldalak