2007. október 26.-án a Nemzetközi Fogászati Szövetség Dubaiban az Arab Egyesült Emirátusokban szervezett közgyülésén hozta meg azt a határozatot, amelyben szeptember 12.-ét a Szájhigiénia Világnapjává nyilvánitották. Első alkalommal 2008. szeptember 12.-én ünnepelték. 1854 szeptember 12. a Nemzetközi Fogászati Szövetség alapítójának, Dr. Charles Godonnak a születésnapja, ezért is választották ezt a napot.
A Szájhigiéna Világnapjának a célja tulajdonképpen az, hogy a lakosság tudatosságát növelje a helyes szájápolás fontosságával kapcsolatban, mivel így számos súlyos betegséget elkerülhetünk ha betartjuk a legalapvetőbb szájápolás szabályait.
Számos országban nagyon fontosnak tartják a szájhigiénia betartását és nagyon sokat foglalkoznak ezzel a témával, éppen ezért több felmérést is végeztek ezzel kapcsolatban.
A fogszuvasodás nagyon sok országban jelent problémát, főleg a tanulók és a felnőttek legnagyobb részét, körülbelül 60-90%-át érinti. A szájbetegségek legnagyobb része elkerülhető a helyes szájhigiénia szabályainak betartásával és rendszeres fogászati ellenőrzéssel. A szájbetegségek megelőzése a legfontosabb. A fogszuvasodás, a fogínybetegségek és egyéb szájbetegségek kapcsolatba hozhatóak különféle terhességi rendellenességekkel, a cukorbetegség kialakulásával, de egyéb más betegségekkel is.
A 2008.-as Egészsegügyi Statisztikai adatok szerint Romániában egyre csökkent a fogászati ellenőrzések és kezelések száma, 1970.-ben 1,09 fogászati kezelést és ellenőrzést jegyeztek 1 lakosra, 1998.-ban ez 1,62 növekedett, viszont 2008.-ban ez a szám 0,35-re csökkent. A magán fogorvosi rendelőkben is ugyanaz volt a helyzet a 2006.-2009.-es periódusban. 2008.-ig enyhén csökkent, majd 2009.-ben növekedett. 2009.-ben Bukarestben jegyezték a legtöbb fogorvosi ellenőrzést és kezelést, ezt követően pedig Constanţa, Prahova, Vâlcea, Iaşi, Bacău, Brăila és Bihar megyékben.
A Nemzetközi Rák Megelőző Ügynökség adatai szerint a rosszindulatú szájüregi elváltozások Romániában egy keveset csökkentek a nők körében,viszont a férfiak körében ugyanaz maradt a helyzet, 2008.-ra pedig 12-szer több megbetegedést észleltek a férfiaknál mint a nőknél.
A Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóság Egészségnevelési Osztálya, Hátrányos Helyzetű Közösségek Egészségügyi Felügyeletének Osztálya, partnerségben a Kovászna megyei Tanfelügyelőséggel és Dr. Sánta Éva fogorvosnővel a 2014 - 2015 tanévben kampányt szervezett a Szájhigiénia Világnapja alkalmából Kovászna megyében.
Képek az eseményekről:
Az egészségnevelő kampányt a következő kiválasztott iskolákban szervezték:
|
Sorszám |
Egység neve |
|
1. |
Árapataki "Romulus Cioflec" Középiskola |
|
2. |
Erősdi Általános iskola |
|
3. |
Előpataki Középiskola |
|
4. |
Hetei Általános iskola |
|
5. |
Bodoki "Henter Károly" Középiskola (2015. március) |
|
6. |
Oltszemi "Makkai Sándor" Általános iskola (2015. március) |
|
7. |
Zaláni "Dávid József" Általános iskola (2015. március) |
|
8. |
Dobollói Középiskola |
|
9. |
Dobollópataki Általános iskola |
|
10. |
Bélmezői Általános iskola |
| 11 |
Márkosi Általános iskola |
|
12. |
Sepsibükszádi "Mikes Ármin" Középiskola (2015. március) |
| 13 |
Rétyi "Antos János" Középiskola |
|
14. |
Bitai Általános iskola |
|
15. |
Komollói "Erdősi Sylvester János" Általános iskola |
|
16. |
Egerpataki Általános iskola |
|
17. |
Szacsvai Általános iskola |
|
18. |
Szitabodzai "Nicolae Russu" Középiskola |
|
19. |
Szitabodzai 2.sz. Középiskola |
|
20. |
Szitabodzai 3. sz. Középiskola |
| 21. |
Zabratói Középiskola |
|
22. |
Nagybaconi "Benedek Elek" Középiskola |
|
23. |
Kisbaconi Általános iskola |
|
24. |
Szárazajtai "Ajtai Abod Mihály" Középiskola |
|
25. |
Bölöni "Bölöni Farkas Sándor" Középiskola |
|
26. |
Bölönpataki Általános iskola |
|
27. |
Bardóczi "Benkő József" Középiskola |
|
28. |
Olasztelek Általános iskola |
|
29. |
Székelyszáldobosi Középiskola |
|
30. |
Erdőfülei Középiskola |
|
31. |
Sepsiszentgyörgyi Speciális Iskola |
|
32. |
Sepsiszentgyörgyi "Néri Szent Fülöp" Iskola |
|
33. |
Illyefalvi Középiskola |
|
34. |
Kőröspataki Középiskola |
|
35. |
Árkosi Középiskola |
|
36. |
Zágoni Középiskola |
|
37. |
Papolci Középiskola |
|
38. |
Csernátoni "Bod Péter és Végh Antal" Középiskola |
|
39. |
Gidófalvi "Czetz János" Középiskola |
|
40. |
Kökösi "Gábor Áron" Középiskola |
|
41. |
Dálnoki "Darkó Jenő" Középiskola |
|
42. |
Maksai "Orbán Balázs" Középiskola |
|
43. |
Sepsiszentgyörgyi "Ady Endre" Középiskola |
|
44. |
Uzoni Középiskola |