A Tuberkulózis Ellenes Küzdelem Világnapja - március 24.

tbcAnnak ellenére, hogy Romániában 2003 óta folyamatosan csökken a regisztrált tuberkulózisos betegek száma, fontos odafigyelni a betegségre. Kovászna megyében 2010.-ben 88 (amiből 6-an 0-14 év közötti gyerek) tuberkulózisban szenvedő új beteget regisztráltak. (Ezek között van a visszaesett betegek száma is). 66 közülük tüdő tuberkulózisos eset. 2011. év elején összesen 91 tuberkulózisban szenvedő beteget tartanak nyilván a Kovászna Megyei Közegészségügy statisztikai adatai szerint.

Robert Koch 1882. március 24-én jelentette be a tudományosan a világnak a tuberkulózis baktériumának felfedezését. Ezért éppen március 24-e a Tuberkulózis elleni küzdelem világnapja. A tuberkulózis vagy elterjedt nevén „tbc” olyan idült fertőzőbetegség, amelyet baktérium okoz. A kórokozó nyálcseppek révén (köhögés) jut át egyik emberről a másik emberre. Az esetek 90%-ban a tüdőt támadja meg, de előfordul, hogy a tbc baktérium elárasztja az egész szervezetet – az agyvelőt, a veséket, a tüdőt és a csontvelőt - és súlyos kórképhez, gyakran halálhoz vezet.

A tuberkulózis (rövidebb elnevezéssel tbc) olyan fertőző betegség, amelyet baktériumok okoznak. Ezek, ha bejutnak az emberi szervezetbe, bárhol – tüdőben, vesében, csontokban stb. – megtelepedhetnek, és ott szaporodni kezdenek, közben károsítják, pusztítják azt a szervet, ahol szaporodnak. A tbc leggyakrabban a tüdőt támadja meg, ezért is nevezték régebben tüdőbajnak, tüdővésznek. A tbc fertőzéssel terjed. A tbc-s beteg köhögésekor a nyálcseppekkel együtt tuberkulózisbaktériumok kerülnek a levegőbe. A körülöttük élő emberek belélegzik ezeket, a baktériumokat, amelyek megtelepednek a tüdejükben, és elszaporodva betegséget okozhatnak. Ezt nevezzük cseppfertőzésnek. A fertőzés elsősorban a beteg ember családtagjait veszélyezteti, különösen, ha zsúfolt lakásban élnek. Könnyebben megkapja a betegséget az, akinek a szervezete legyengült, valamilyen egyéb betegség rontja az ellenálló képességét, aki rossz körülmények között él, rosszul táplálkozik, rendszeresen fogyaszt szeszesitalt. A tuberkulózis gyógyszerei megakadályozzák a beteg ember szervezetében élő baktériumok szaporodását, majd el is pusztítják őket. Ezért a fertőzés a legbiztosabban úgy előzhető meg, ha a beteg minden gyógyszerét minden alkalommal pontosan beveszi. Ezzel is sokat tesz a gyógyulása érdekében. A megfelelő kezelés következtében a fertőzésveszély néhány hét alatt a minimálisra csökken. A fertőzőképesség időszakában a betegek arra szakosodott kórházi osztályokon fekszenek.

A következőket kell betartania:

  • Köhögésnél, tüsszögésnél mindig tartson a szája elé zsebkendőt.
  • Köpetét mindig zsebkendőbe köpje.
  • Szobájában, lakásában nedvesen takarítsanak, kerülje a porral járó takarítást.
  • Lehetőleg papírzsebkendőt használjon, és a használt zsebkendőt égesse el vagy zárt tasakban dobja el. Ha vászonzsebkendőt használ, azt gyakran cserélje, a használt zsebkendőt főzze ki, majd mosás-száradás után vasalja ki.

A tuberkulózis kezelése ingyenes.

A betegség gyógyítható ha a beteg betartja a gyógyszeres kezelési szabályokat!

Ha tuberkulózisra utaló tüneteink vannak, azonnal forduljunk:

  • családorvoshoz
  • tüdögyógyászhoz

A BCG Védőoltás: Az elsődleges megelőzési forma a tuberkulózisnak. Újszülöttkorban a szülészeti intézményben vagy az első két hónapon belül adható. A nagyobb gyerekek újraoltása vagy a felnőttkori újraoltás nem ad nagyobb védettséget.

FONTOS:

  • AKKOR IS, HA BEKAPTUK A VÉDŐOLTÁST, NEM 100 %-OS A VÉDETTSÉG A TUBERKULOZIS ELLEN
  • A NEGATIV IDR TÜDŐPRÓBA NEM ZÁRJA KI A TUBERKULÓZIST!
További információk:
Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóság
Egészségvédelem Iroda
520023 Sepsiszentgyörgy, Gödri Ferenc utca, 12.szám
Tel. 0267 351398
E-mail: dsp@dspcovasna.ro