Október a Mellrák Elleni Küzdelem Nemzetközi Hónapja - 2013. Október

Október hónap évek óta a mellrák világhónapjának számít, számtalan szervezet és médium tart emlékezéseket és különféle akciókat az egyre elterjedtebb betegség elleni küzdelem támogatásáért, és hogy minél több ember figyelmét hívják fel a rák ellen való védekezés fontosságára.

Az egészséges életmódra való nevelésnek már az iskolában meg kell kezdődnie, a rizikótényezők kiszűrésével ugyanis csökkenthető a rákos megbetegedések kockázata. Világszerte és Romániában is nőknél a leggyakoribb rákos megbetegedési forma a mellrák. Nálunk külön gondot jelent, hogy a rákszűrésnek nincs gyakorlata, a nők akkor fordulnak orvoshoz, amikor nagyon sok esetben már a betegség előrehaladott stádiumában vannak.

A mellrák a női daganatokban a halálozási lista vezető betegsége.

mell onvizsgalatmellrak

Az egyes stádiumban 90%-ban, kettes stádiumban 70%-ban, hármas stádiumban 50%-ban, négyes stádiumban pedig aligha gyógyítható. Nem mindegy tehát a daganat kiterjedése. Korai stádiumban a legtöbb esetben gyógyítható, elhanyagolt stádiumban szinte gyógyíthatatlan.

Melled rendszeres, havonkénti vizsgálata megmentheti akár az életed is.

A rendszerességen azért is van hangsúly, mert a változások csak akkor tűnnek fel gyorsan, ha ismerjük saját testünket, mellünket.

Az itt felsorolt elváltozások közül bármelyik lehet mellrák jele. Ha bármelyiket észleljük, azonnal forduljunk orvoshoz!

  • keményedés, gombóc, daganat;
  • a mellbimbó behúzódása vagy kisebesedés;
  • az egyik mell mélyebben lóg, mint a másik;
  • vérzés vagy váladékozás valamelyik emlőből;
  • szokatlan bemélyedések vagy kidudorodások;
  • jobban kidudorodnak az ott futó vénák;
  • az egyik mell duzzadtabb, mint a másik;
  • a bőr jellegének vagy színének megváltozása;
  • a kar duzzadtsága.

Mikor vizsgáljuk mellünket?

Legjobb, ha a menstruáció után egy héttel ellenőrizzük melleinket. Ilyenkor a legkevésbé duzzadtak a mellek, és ezért a legjobban vizsgálhatók. Ha menstruációd nem rendszeres, akkor vizsgáld meg melled minden hónapban lehetőleg ugyanazon a napon.

A mell önvizsgálatának lépései:

1. Az emlők megtekintése a tükörben:

Vetkőzzön le derékig, álljon vagy üljön erős fényben a tükör elé. A mellek megtekintésekor ne feledje, hogy az emlők sosem teljesen egyformák. Nézze meg melleit, mellbimbóit alaposan, szemből és oldalról egyaránt.

Először lógó karokkal, majd csípőre és tarkóra tett karokkal is, miközben egyik oldalról a másikra fordul, kövesse a mellek kontúrjának változásait, különböző szögekből megtekintve azokat.

mell onvizsgalatmell onvizsgalatmell onvizsgalat

Nézzen le emlőire, enyhén préselje össze a bimbókat, nincs-e vérzés vagy egyéb szokatlan váladékozás!

Mire kell figyelni?

  • Lát-e változást mellei méretében, alakjában?
  • Van-e változás az emlőbimbókon, a bimbóudvarban?
  • Van-e vérzés vagy váladékozás valamelyik emlőbimbóból?
  • Vannak-e szokatlan bőrelváltozások, behúzódások, kiemelkedések a mellein?
  • Van-e eddig nem észlelt, esetleg előemelkedő érrajzolat a melleken?

2. Az emlő áttapintása:

  • Tapintsuk végig melleinket álló vagy ülő helyzetben az ujjak apró, körkörös mozdulataival.
  • Hasonlóképpen tapintsuk végig a kulcscsont alatti területet és a hónaljakat is (nyirokcsomó-duzzanatok).
  • Bal karját továbbra is felemelve jobb kezével tapintsa át bal mellét - arra figyeljen, hogy nem érez-e göböt vagy csomót. Ezután jobb oldalát is vizsgálja meg.
  • Most vizsgálja meg az emlő és a hónalj közötti területet, illetve a hónaljakat úgy, hogy karját először a feje fölé tartja, majd a törzse mellé engedi.

3. Tapintsuk át melleinket fekvő helyzetben is.

Feküdjön le, helyezkedjen el kényelmesen, feje alatt egy párnával. Mindkét emlőjét külön-külön vizsgálja meg! Azon az oldalon, amelyet éppen vizsgál, tegyen egy összehajtogatott törölközőt a lapockája alá! Ezáltal az emlő szövetét könnyebb vizsgálni. A jobb mellhez a bal kezet, a bal mellhez a jobb kezet használja! Azt a kezét, amelyiket éppen nem használja, tegye a feje alá!

mell onvizsgalat

Határozottan tapintsa végig a mellét körkörös függőleges és kifelé irányuló mozdulatokkal. Mindig ugyanúgy végezze.

mell onvizsgalat

Végül vizsgálja meg a hónaljakat! Még mindig az összezárt ujjak alsó lapos felületét használja, és ugyanazokat a körkörös mozgásokat végezze, mint az emlőknél, hogy az esetleges csomókat ki tudja tapintani. A hónalj mélyedésénél kezdjen, és haladjon lefele az emlő irányában.

Összezárt ujjai egész alsó felületét használja a tapintáshoz, ne csak az ujjbegyeket. Ujjait körkörösen mozgatva egy spirál mellett haladjon! Gyengén, de határozottan, tapintson ki bármilyen csomót vagy tömörültet. Először jó nagy körben vizsgálja meg az emlőt. Vigyázzon, hogy ne hagyjon ki egyetlen területet sem.

Mire kell figyelni?

  • A környező szövetektől elütő tapintatú, vagy el nem múló csomó;
  • duzzanat, mely nem múlik el;
  • csomó vagy göb az emlőben vagy a hónaljban.

Amennyiben a vizsgálat során eddig nem észlelt csomót, tömörülést tapintana, akár a mellben, akár a hónaljárokban, illetve bármilyen egyéb elváltozást fedezne fel, forduljon családorvosához vagy nőgyógyász kezelőorvoshoz!

További információk:
Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóság
Egészségügyi Nevelés Iroda
520023, Sepsiszentgyörgy, Gödri Ferenc utca 12. szám
Tel. 0267 351398