Egészségvédelem

magyar

A Szájhigiéna Világnapja - 2013. szeptember 12.

szajhigenia

2007. óta világszerte szeptember 12-én, a szájhigiénia napján kicsit nagyobb figyelmet szentelnek a fogak és száj ápolására, kampányok, rendezvények és tájékoztatások születnek annak érdekében, hogy törődjünk magunkkal, és előzzük meg a száj betegségeit. A fogszuvasodás nagyon sok országban jelent problémát, főleg a tanulók és a felnőttek legnagyobbrészét körülbelül 60-90 %-át érinti. A szájbetegségek legnagyobb része elkerülhető a helyes szájhigiéna szabályainak betartásával és rendszeres fogászati ellenőrzéssel.

Az Öngyilkosság Megelőzésének Világnapja - 2013. szeptember 10.

suicide2013

 

Az Öngyilkosság Megelőzésének Világnapját minden évben szeptember 10-én tartják világszerte a International Association for Suicide Prevention (IASP) kezdeményezésére a WHO közreműködésével. Romániában az utóbbi években olyannyira megnőtt az öngyilkosságok száma, hogy meghaladta a közúti balesetek áldozatainak arányát is.

A Szoptatás Világhete - 2013. augusztus. 1-7

breastfeeding_support1990. augusztus 1.-én 32 ország kormánya és 10 ENSZ szervezet (köztük a UNICEF és a WHO) írta alá az "Innocenti Nyilatkozat a Szoptatás Védelméről, Elősegítéséről és Támogatásáról" című dokumentumot, amely kimondja: "Annak érdekében, hogy megvalósuljon az édesanyák és gyermekek egészségi és táplálkozási optimuma, globális célként tűzzük ki, hogy minden nő kapjon lehetőséget a kizárólagos szoptatásra és minden csecsemő születésétől 4-6 hónapos koráig kizárólag anyatejjel táplálkozzon. Ezután megfelelő minőségű és elegendő mennyiségű kiegészítő táplálék mellett a szoptatás folytatódhasson egészen a gyermek két éves koráig, vagy még tovább."

A kötőhártyagyulladás megelőzése - 2013. július

A strandszezon beálltával megsokszorosodott a kötőhártyagyulladások száma is. Ezért az Egészségügyi Minisztérium felhívja a lakosság figyelmét a következőkre, miként tudjuk megelőzni a kötőhártyagyulladást, vagy ha már kialakult a betegség miként  elözzük meg a továbbterjedését és hogyan kezeljük.

Alkohol és drog fogyasztás - 2013. július

A jelentések szerint világviszonylatban észrevehetően növekszik a lelkimegbetegedések és a törvénytelen drogoktól függő személyek száma. A gazdasági és társadalmi következmények ismeretesek: az alkoholizmus megszámlálhatatlan család szétesésének fő oka, nem számolva a munka- és közúti baleseteket. Százezrek romlanak le fizikailag, pszichikailag és társadalmilag az alkoholizmus következtében. Más vizsgálatok kimutatták, hogy az utóbbi évtizedekben európai szinten igen nagy mértékben (kb. tízszeresére) emelkedett a kávé és az üdítő italok fogyasztása. Az ipari termelés robbanásszerű növekedése következtében az alkoholos italok anyagi szempontból elérhetőbbek lettek. Annak ellenére, hogy Románia komoly gazdasági válságon megy át, a sörfogyasztás egyetlen év alatt megháromszorozodott.

Oldalak

Subscribe to RSS - Egészségvédelem