Egészségvédelem

magyar

Óvintézkedések hideg időre

temperatura

A hideg ellen a szervezet sokféleképpen képes védekezni, de nekünk is fontos betartanunk néhány szabályt. Míg az egészséges emberek viszonylag gond nélkül alkalmazkodnak az alacsony hőmérsékletekhez, az idősek, betegek szervezetét megviseli a hideg

Figyelem! Ebben az időszakban jóval nagyobb a kockázata a trichinellosisos megbetegedésnek

Az epidemiológusok azt tanácsolják a lakosoknak, hogy minden esetben csak szakember által ellenőrzött disznóhúst fogyasszanak. A trichinellózis egy Trichinella spiralis okozta megbetegedés, ami fertőzött hús által kerül az emberi szervezetbe. Tekintettel arra, hogy a trichinellosis folyamatosan terjed, és egyre jobban betör olyan területekre is, ahol ezzel korábban még nem találkoztak, fontos, hogy az emberek tudják, mivel állnak szemben. A trichinellosis egy nagyon veszélyes megbetegedés, terjesztője egy giliszta formájú élősködő, a trichinella spiralis, ami állati vagy emberi hússzövetekben alussza "téli álmát".

A Siketek és Nagyothallók Világnapja - 2014. szeptember 28.

A Siketek Világnapját a Siketek Nemzetközi Szövetségének határozata alapján 1958 óta ünneplik minden év szeptemberének utolsó vasárnapján.

 

A Szoptatás Világhete - 2014. augusztus 1.-7.

1990. augusztus 1.-én 32 ország kormánya és 10 ENSZ szervezet (köztük a UNICEF és a WHO) írta alá az "Innocenti Nyilatkozat a Szoptatás Védelméről, Elősegítéséről és Támogatásáról" című dokumentumot, amely kimondja: "Annak érdekében, hogy megvalósuljon az édesanyák és gyermekek egészségi és táplálkozási optimuma, globális célként tűzzük ki, hogy minden nő kapjon lehetőséget a kizárólagos szoptatásra és minden csecsemő születésétől 4-6 hónapos koráig kizárólag anyatejjel táplálkozzon. Ezután megfelelő minőségű és elegendő mennyiségű kiegészítő táplálék mellett a szoptatás folytatódhasson egészen a gyermek két éves koráig, vagy még tovább."

Alkohol és drog fogyasztás - 2014. július

antialcohol

 

A jelentések szerint világviszonylatban észrevehetően növekszik a lelkimegbetegedések és a törvénytelen drogoktól függő személyek száma. A gazdasági és társadalmi következmények ismeretesek: az alkoholizmus megszámlálhatatlan család szétesésének fő oka, nem számolva a munka- és közúti baleseteket. Százezrek romlanak le fizikailag, pszichikailag és társadalmilag az alkoholizmus következtében

Oldalak

Subscribe to RSS - Egészségvédelem