Down Szindróma Világnapja - 2017. március 21.

A fogyatékkal élő ember úgy él, ahogy a környezete segíti, éppúgy szüksége van oktatásra, törődésre, szeretetre, barátokra, mint bárkinek – hangsúlyozta Ágoston László, megyei közegészségügyi igazgató tegnap a novembertől tartó Fogadd el! Fogadj el! program záróeseményén a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban a Down Szindróma Világnapja Alkalmából. Az ünnepséget Kondor Ágota a Székely Mikó Kollégium igazgatónője nyitotta meg, a zárókonferencia után a Philadelphia Pro Familia Support egyesület Gáspár Zsolt és Melinda és Hermina Preda által vezetett Manócska Zenekart hallgatták meg az egybegyült gyerekek, akik a sérült gyerekek osztáytársai illetve óvodás társai voltak.

A Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóság a sepsiszentgyörgyi Philadelphia Pro Familia Support Egyesülettel (Klaudia Lazăr) együttműködve, valamint az Írisz Házzal  Makkai Péter, Olcsvári Tünde partnerségben ismételten megszervezte a „Fogadd el, fogadj el” projektet. A Közegészségügyi Igazgatóság szakemberei a helyi civil szervezetekkel együttműködve immár V. alkalommal – 2016. november 1. és 2017. április 1. között – szervezik meg az integrációs, ismeretbővítő projektet, amelynek idén a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium VI. B. osztálya adott otthont, Pénzes Loránd osztályfőnök koordonálásával.

A projekt elsődleges céljai: az egészséges gyerekeknek lehetőséget adni a fogyatékosság fogalmának megismerésére, valamint a fogyatékossággal szembeni attitűdjük pozitív irányban történő változtatására, ez által is elősegítve a fogyatékkal élők társadalmi integrációját. A projektben részt vevő Mikós diákoknak hat héten keresztül egy - egy alkalommal lehetőségük volt elméleti tudásukat bővíteni a fogyatékosság témakörben.

A meghívott előadók: Kurta Ibolya – pszichológus, fejlesztő pedagógus, Páll Réka  – pedagógus, Kovács Izabella – szociális munkás, Lazăr Klaudia – egészségügyi asszisztens, valamint Csiki Sándor – mozgásterapeuta és Csíki Sándor Jenő – gyógytornász, úszómester a fogyatékkal élők integrációjának nehézségeiről, az oktatási és fejlesztési lehetőségeikről tartottak szakmai ismertetőket. A szervezők nemcsak az elméleti tudás bővítésére helyezték a hangsúlyt, ugyanis a diákoknak lehetőségük volt megismerkedni a Manócska Zenekar sérült tagjaival és az Írisz Ház felnőtt fogyatékkal élő gondozottjaival is, akikkel több közös programon, tevékenységben vettek részt.

Képek:

img1 img2 img3 img4 img5

img6  img8 img9 img7img10